Currently reading prayer in Magyar. Return to Kiribati.

Holtak imája

A Holtak Imája az egyetlen bahá’í kötelező ima, melyet gyülekezetben együtt kell mondani; az egyik hívő mondja, míg a többiek csendben állnak. Bahá’u’lláh meghatározása szerint a Holtak Imáját csak akkor kell elmondani, ha az elhunyt felnőtt volt, az ima elmondásának meg kell előznie a halott sírba való leeresztését, és az ima elmondása közben nem kell a Qiblih felé fordulni.

— Kitáb-i-Aqdas, Jegyzetek

Ó, Istenem! Ímé szolgád, és szolgád fia, ki hitt Benned és a Te jeleidben, és Feléd fordította arcát, mindentől teljességgel elfordulván Rajtad kívül. Valóban, Te vagy a legirgalmasabb az irgalmasok között.

Bánj véle, ó, Te, Ki megbocsátja az emberek bűneit és elrejti az ő hibáikat, miként ezt nagylelkűséged mennyországa és kegyelmed óceánja kívánja. Fogadd be őt mindent meghaladó irgalmad udvarába, mely előbb létezett, minthogy a föld és a menny megteremtetett volna. Nincsen más Isten, csak Te, a Mindig Megbocsátó, a Legnagylelkűbb.

Majd ismételje meg hatszor az Alláh-u-Abhá köszöntést, és azután tizenkilencszer az alábbi versek mindegyikét:

Bizony, mi mindnyájan imádjuk Istent.

Bizony, mi mindnyájan meghajlunk Isten előtt.

Bizony, mi mindnyájan ragaszkodunk Istenhez.

Bizony, mi mindnyájan dicsérjük Istent.

Bizony, mi mindnyájan hálát adunk Istennek.

Bizony, mi mindnyájan megnyugszunk Istenben.

(Ha az elhunyt nő, mondják a következőt: Ímé szolgálód, és szolgálód leánya, stb.)

Bahá’u’lláh

App icon
Bahá’í Prayers
Get the app
font
size
a
theme
Day
Night
font
Sans
Serif
share prayer
App icon
Bahá’í Prayers
Get the app