Currently reading prayer in Magyar. Return to Français.

Dicsőség Néked, ó, Uram, én Istenem! Könyörgöm Hozzád ezen Kinyilatkoztatásra, mely fénnyé változtatta a sötétséget, mely által felépült a Népes Templom, kinyilváníttatott az Írott Tábla, és feltáratott a Kiterített Tekercs, küldd le reám és azokra, kik vélem vannak, azt, mi képessé tesz bennünket felszárnyalni páratlan dicsőséged mennyországaiba, és mi megtisztít bennünket oly kétségektől, melyek visszatartották a gyanakvókat az egységed szentélyébe való belépéstől.

Én vagyok az, ó, Uram, ki megragadtam szerető kedvességed kötelét és erősen kapaszkodom irgalmad és kegyeid szegélyébe. Rendeld nékem és szeretteimnek ezen és az eljövendő világ javát. Majd pedig ajándékozd meg őket a Rejtett Adománnyal, melyet teremtményeid színe javának rendeltél.

Ezek a napok, ó, Uram, melyekben megparancsoltad szolgáidnak a böjtöt. Áldott, ki azt teljesen a Te kedvedért tartja meg, tökéletesen elfordulva minden mástól Rajtad kívül. Segíts engem, ó, Uram, és őket is, hogy engedelmeskedjünk Néked és megtartsuk rendeléseidet. Valóban, hatalmad van megtenni, amit csak kívánsz.

Nincsen más Isten, csak Te, a Mindenek Tudója, a Mindenek Felett Bölcs. Minden dicsőség Istennek, minden világok Urának!

Bahá’u’lláh

App icon
Bahá’í Prayers
Get the app
font
size
a
theme
Day
Night
font
Sans
Serif
share prayer
App icon
Bahá’í Prayers
Get the app